2018. 09. 11., kedd, 16:34

Bevert két liter vodkát, beszívott, felgyújtotta véletlenül a házát, majd nem engedte be a tűzoltókat

Ezt a sikertörténetet egy 53 éves floridai férfi hajtotta végre a napokban.

James Cunningham gondolta lazázik egy napot, ezért felkelés után rögtön nekiesett egy üveg vodkának, aminek hatásfoka nem kerítette eléggé hatalmába, ezért ráerősített egy kis fűvel is. Mindezt 9 órakor kezdte meg, így délutánra már két liter vodkát döntött le, nem is csoda ha megéhezett. Gondolta jó ötlet totál beállva egy kis süteményt sütni az apró elektromos grillezőjében, amellyel még nem is lett volna semmi baj, ha nem feledkezik meg róla.

 

 

A süti természetesen lángra kapott, amit az úr megpróbált száraz törülközőkkel eloltani, sikertelenül. Ekkor feladta és visszatért a vodkájához. A tűz azonban gyorsan terjedni kezdett, ömlött az épületből a füst, aminek következtében a tűzoltók hamarosan a helyszínre is érkeztek. A férfi készségesen ajtót is nyitott nekik, ám mikor feltűnt neki, hogy anyaszült meztelen, bocsánatot kért, és becsukta a tűzoltók előtt az ajtót, amíg felöltözik. 

 

 

A lánglovagok azonban ezt nem várták meg, hiszen ömlött a házból már a füst, így betörték az ajtót, kihozták a férfit és megkezdték az oltást. A tűzoltók elmondása szerint még ők is csak oxigénmaszkban tudtak behatolni a házba, így a férfi látszólag fel sem fogta, mekkora veszélyben volt az élete. A tüzet végül eloltották, James kapott egy nadrágot, és apró égési sérülésekkel szállították kórházba.

 

Szépen megúszta, reméljük nem józanodott ki túl korán!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: