2018. 08. 02., csütörtök, 14:30

Nagyot növekszik a kaposvári közbringarendszer - 15 új állomás és 120 új kerékpár érkezik!

Rengetegen kérdeztétek tőlünk, hogy tudunk-e valamit a Sportcsarnoktól eltűnt közbringa dokkolókról, ezért utánajártunk hát, és kiderítettük mi történt, valamint azt is, mire számíthatunk az elkövetkezendő időkben a kaposvári közbringarendszer témájában. 

Július közepén a sportcsarnok építése miatt eltűnt a dokkoló, ám ez csak ideiglenes állapot, hiszen hamarosan kijelölnek egy új helyet a kerékpároknak. A munkálatok idejére ugyan máshol tudjuk majd lerakni a kerékpárokat és rollereket, de ugyanúgy négy dokkolóval fog tovább működni a közbringarendszer a városban. 

 

 

Ám itt még nem áll meg a menet, hiszen a jövőben a város más pontjai is bevehetőek lesznek a Tekergővel, így a Virágfürdő, a Városliget és a Deseda, a fontosabb hivatalok, bevásárlóközpontok és művelődési intézmények is, hiszen 16 kilométer új kerékpársáv, illetve kerékpárút épül. 

Azon sem kell aggódnotok, hogy esetleg nem jut majd nektek a járművekből, hiszen 15 új állomást építenek a jelenlegi négy - Deseda, Honvéd utca, Kossuth tér, Sportcsernok - mellé, ahol 120 új kerékpár és új rollerek várják majd a kaposváriakat. 

 

Ennek csak örülni lehet!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: