2018. 07. 31., kedd, 10:24

Egyre több balesetet okoz a legújabb internetes kihívás

Reméljük odáig azért nem fajul el a dolog, hogy valaki számára oda kell ítélnünk a Darwin-díjat, amiért ez az őrültség közben leli halálát.

A legújabb interneten terjedő kihívás az In My Feelings Challenge nevet viseli, amelyet a jelenleg legfelkapottabb zenész, Drake egyik alkotására utal. A kihívás során a zenére a játékosok lejtenek egy rövid kis táncot, amelyet megpróbálnak minél érdekesebb környezetben, minél jobban teljesíteni, közben természetesen rögzíteni, majd a megfelelő hashtag ellátásával posztolni a közösségi platformokra. 

 

 

Ahogy az lenni szokott, eme kihívás sem jelentett az elején veszélyt senkire, hiszen nem akarták egymást olyan szinten felülmúlni az emberek mint most. A kihívást egyébként Will Smith is teljesítette mégpedig a Lánchídon, de ő is megrendezett körülmények között, biztonságosan. A baj az, hogy ez mára már annyira elburjánzott, hogy egyre több balesetről számolnak be a hatóságok.

 

 

Mi lehet ebben a balesetveszélyes? Az, hogy valaki egyszer kitalálta, hogy mindezt úgy kell teljesíteni, hogy kipattanunk egy mozgó járműből, és az mellett maradva kell a táncot végrehajtani. Az indiai, spanyol, amerikai, maláj és az Arab Emirátusok rendőrsége is figyelmeztette a lakosságot, hogy a kihívás veszélyes, és büntetik azt, aki kipróbálja eme formátumban. Rengeteg baleset és bűncselekmény is történt már a kihívás során, amelyek persze rögzítve is lettek, így találni már olyat, ahol elejtett táskát lopnak vagy épp a táncoslábú játékost ütik el. 

 

 

Magyarországon szerencsére még nem terjedt el olyan szinten a kihívás, hogy az bármiféle problémát okozhatna, viszont szerintünk ez csak idő kérdése.

 

 

Aki mégis késztetést érezne arra, hogy megmutassa tánctudását a kihívás során, az biztonságos körülmények között tegye, ne mozgó jármű mellett és ne veszélyes helyszíneken!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: