Beküldés

2018. 07. 11., szerda, 13:51

Hasznosnak is nevezhető új funkciók érkeztek az Instagramba

A méltán népszerű sztorikhoz nyúlt hozzá ezúttal a képmegosztó, és figyelmeztet is minket, ha eleget pörgettük már az Instát.

 

Sokkal több sztorit osztunk már meg az Instán mint képet, ráadásul mára már mindenki azokat pörgeti végig először. Nem is csoda, ha a fejlesztők próbálják frissen tartani, és folyamatosan újítanak rajt kisebb-nagyobb funkciókat. Ezúttal egy cuki kis kérdezős felületet tudunk bedobni a sztorinkba, amelyre a csekkolóink bármikor válaszolhatnak. Az ilyen módon érkező üzenetek a poszt alatt jelennek majd meg visszajelzésképp, ahol tudunk majd rájuk reagálni.

 

 

A másik, némiképp fontosabb újítás a már belebegtetett figyelő, amely számon tartja mennyit pörgetjük az Instát. Ugyan a pontos számokat még nem mutatja az alkalmazás, viszont ennek előfutáraképp bedobták a Már láttál mindent jelzést. Az Instagram figyeli, mely tartalmakat nézted meg, és ha az elmúlt két nap összes bejegyzését láttad, akkor két poszt között jelzi számodra, hogy egyenlőre a végére értél.

 

Nem is értjük, hogy tudtunk ezek nélkül létezni eddig!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a 'Megjelenítés elsőként' funkciót!