2018. 07. 03., kedd, 10:05

Hihetetlen amit művelnek - Könnyek között takarított ki maga után Japán

Tegnap csak ámult a világ az esti vb mérkőzésen, hiszen mint tudniillik a Japánok 2-0-ás előnyt buktak el a 94. percben Belgium ellen, ami miatt búcsúzniuk kellett az idei tornától.

A nézőtéren és a lelátókon egyaránt láthattunk könnyes arcokat, rendkívül elkeseredtek a Japánok a vereség láttán. Ugyan csapatuk nem volt az esélyesek közt, mégis a 2-0-ás vezetés már-már elhitette velük, hogy a legjobb 8 közé juthatnak a tornán. Hazardék nem így gondolták, és egy óriási hajrával megfordították a mérkőzést, így ők találkozhatnak majd a Brazilokkal.

 

Egy apró tábla maradt csak a Japán csapat után az öltözőben, rajta a felirat oroszul: Köszönjük!

A Japánoknál érhetően eltörött a mécses, ám mégsem kezdtek szitkozódásba és vandalizmusba, férfiként ismerték el a vereséget sőt, kitakarítottak maguk után. Az, hogy a csapat makulátlanná varázsolta az öltözőt és hagyott maga után egy cetlit oroszul, hogy köszönjük még csak egy dolog, de szurkolóik, kik végig buzdították csapatukat, a mérkőzés lefújását követően könnyek között kezdtek a lelátók megtisztításába. A Japán szurkolóktól ez nem az első eset, hogy kitakarítják a nézőteret, ám szerintünk a világon senki nem várta el tőlük, hogy egy ilyen szomorú búcsút követően, még nekilássanak szemetet szedni. Ők mégis megtették.

 

Respect! 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: