2018. 06. 21., csütörtök, 10:03

Nem kell messze mennetek, hogy meglessétek a szentjánosbogarak nászát

A Mecsek flórája és faunája csodás meglepetéseket tartogat az erdőjáróknak, ebből a szempontból június az egyik legszebb hónap, hiszen olyan jelenséget csodálhatunk meg, ami örök élmény maradhat: a szentjánosbogár-rajzást.

Újra látványos a nászuk!

A közel kétezerféle szentjánosbogárból három fajta található meg Magyarországon, és az, hogy hosszú évek után újra látványos a nászuk, igazi különlegesség. A varázslatos látványt nem csak a kifejlett példányoknak köszönhetjük, hiszen a lárváik, illetve bábjaik is világítanak. A lárvák egyébként ragadozók, csigákkal táplálkoznak, ők az alacsony, bokros részeknél rejtőznek az erdőben.

 

FONTOS, HOGY EBBEN AZ IDŐSZAKBAN ESTE 8-9 ÓRA KÖRÜL FIGYELHETJÜK MEG A REPKEDŐ BOGARAKAT A MECSEKBEN, HA KÉSŐBB ÉRKEZÜNK, LEMARADHATUNK RÓLA!

 

– Néhány évvel ezelőtt felkértek, hogy szervezzek egy pécsi iskolának esti túrát a Mecsekben. A túra alkalmával találkoztunk a szentjánosbogarakkal, a természetjárást azóta minden évben megismételjük. A nagy sikerre való tekintettel a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség idén is megtartja a szentjánosbogár-megfigyelést, mely minden érdeklődő számára nyitott – mondja Ignátkó Imre.

 

 

A pécsi szentjánosbogár-túráról

Bár egész júniusban megfigyelhető a jelenség, június 22-én pénteken a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség jóvoltából, Ignátkó Imre vezetésével pillanthatunk be a világító állatkák rejtett világába a Tettyéről induló, tíz kilométeres szentjánosbogár-vadászaton. A szentjánosbogár-vadászat pénteken este hét órakor indul, a találkozó a Tettye téren van a buszmegállóban, a csapat onnan indul a következő útvonalra: Tettye tér – Dömörkapu – Misinatető – Északi-Rotary – Bányász-út – Mandulás. A tíz kilométeres táv, 310 méter szintemelkedést tartalmaz, így családosok, gyerekek, kutyások is nyugodtan vállalhatják a túrát.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: