2018. 05. 24., csütörtök, 13:47

Botrányt okozott a galeri! Zsiványság, gazemberség a fiatalok klubdélutánján

Egy lány miatt kezdődött a balhé egy Öreglaki klubdélutánon, ami aztán olyan durva ámokfutásba torkollott, amire még a fiatalok is csak pislognak - írta meg a Somogyi Néplap 1976. márciusi száma. 

Egy lány miatt tört ki a balhé

Botránnyal végződött tavaly decemberben az Öreglaki Állami Gazdaság fiataljainak klubdélutánja. Széles Zoltán megorrolt az egyik marcali fiatalemberre, mert az lányismerősét táncoltatta. Leste az alkalmat, hogy mikor vehet elégtételt a "sértésért". Szélesi testvére, Zsigmond is felajánlotta segítségét. Ez abban nyilvánult meg, hogy a marcali fiatalembert agyba-főbe verték.

 

A villámhárító vezetéken másztak fel a leányotthon emeletére

A marcali testvéreknek sikerült bemenekülniük a leányotthonba. Szélesiék azonban nem tágítottak a bejárat elől, üvöltve dörömböltek az ajtón. Mikor látta, hogy más út nincs, Szélesi Zoltán és barátja, Kesztyűs György a villámhárító vezetéken fölmászott az emeleti hálóterembe. Nagyobb baj nem esett, ám a növendékek igencsak megrémültek a rikoltozó éjszakai "látogatóktól". A banda két másik tagja - Szélesi Zsigmond és Luki József - az intézet udvarán a virágágyásokból kihúzkodta a karókat, hogy azzal kiverje az utcai villanyégőket.

 

Egy rendőrjárőr zabolázta meg a részeg ifjakat

Fél óra múlva a galeri elindult az állomás felé, és belekötött két járókelőbe. Nekik már nem esett bántódásuk, mert a rendőrjárőr megzabolázta a részeg ifjakat.

 

Mindenki megkapta a magáét

A Marcali Járásbíróság Szélesi Zoltánt tíz havi börtönre ítélte, és két esztendőre eltiltotta a közügyektől. Szélesinek le kell töltenie egy korábban felfüggesztett hathavi szabadságvesztését is. Szélesi Zsigmon nyolchavi börtönt kapott - próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre és kétezer forint pénzbüntetésre ítélték. Kesztyűs György büntetése öthavi - felfüggesztett - szabadságvesztés és 2300 Ft pénzbüntetés.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: