2018. 05. 17., csütörtök, 12:48

Deadpool már Kaposváron is ontja magából a hülyeségeket!

A két évvel ezelőtti sikert követően most végre megérkezett a Deadpool második epizódja, amit már a kaposvári Cinema Cityben is tudtok csekkolni.

Ryan Reynolds évek óta harcolt a pofátlan mutáns karakterének megfelelő bemutatásáért, hiszen amit anno még a Farkas filmben láthattunk Deadpool néven, azon mindenki csak szörnyülködött. Reynolds végül elérte a célját, és vászonra vihette az egyik legidiótább Marvel hős sőt, inkább antihős történetét, amely a 18-as karikával a sarokban igencsak kilógott az eddig megszokottaktól. A film azonban sikerre született, imádták a rajongók és a kritikusok egyaránt, és igencsak üdítő volt végre egy olyan alkotást látni a Marveltől, amelyben tényleg fröcsög a vér, tényleg lehet káromkodni, és tényleg szabadon lehet engedni az idiótaságokat.

 

 

Ezen a sikeren felbuzdulva kérdezték meg Reynoldsot, hogy képes e a figura még egy ekkora dobásra, és természetesen mi mást mondhatott volna erre a színész azok után, hogy szinte már teljesen összenőtt a figurával? Jött is a folytatás, be lett dobva egy valamivel keményebb főellenség Kábel, aki a jövőből érkezett, hogy kiiktasson egy másik mutánst, aki a következő években még gondot okozhat a világnak. Deadpool azonban nem nézi ezt jó szemmel, mondván, hogy gyerekeket nem ölünk, még ebben a filmben sem, ezért a fiú segítségére siet. Egyedül azonban nem elég ez alkalommal, így összeverbuválja a kicsi X-Ment, és megalakítja az X-Force csapatot. Itt felbukkan az első részben már megismert Negaszonikus Tini Torpedó és a fémarcú Kolosszus. 

 

 

A rajtuk kívül megismert új arcok tovább emelik az amúgy is magas színvonalat, és garantált a folyamatos röhögés, hiszen Deadpool még az első résznél is jobban ontja magából a hülyeségeket, ráadásul az X-Force belépője igencsak emlékezetesre sikerült. Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, mától már tudjátok csekkolni Deadpool legújabb kalandját a kaposvári Cinema Cityben az alábbi időpontokban:

 

CSÜTÖRTÖK: 13.00, 15.30, 18.00, 20.30

PÉNTEK: 13.00, 15.30, 18.00, 20.30, 22.00

SZOMBAT: 10.30, 13.00, 15.30, 18.00, 20.30, 22.00

VASÁRNAP: 10.30, 13.00, 15.30, 18.00, 20.30, 22.00

 

ELŐZETES: 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: