2018. 05. 15., Kedd, 11:21

Magyarországon épülhet meg a világ legdurvább szállodája!

Egy angol tervezőirodának köszönhetjük azokat a terveket, amelyektől csak ámul a világ. Több ország is versenyez azért, hogy náluk épüljön meg a komplexum, hazánk is köztük van.

Tetra Hotel néven fut az a projekt, amely több, 19 méter magas, hosszúkás és szögletes épületből áll, melyekben helyet kapna egy étterem, egy bár valamint kiállítások és vásárok is, ráadásul mindezt nulla széndioxid-kibocsátás mellett hajtaná végre, környezetbarát módon.

42 lakosztályt foglalna magában a komplexum, amelyekben több szint felel a kényelemért. A legfelsőn kapna helyet a háló, ahonnan gyönyörködni lehetne a kilátásban, alatta a zuhanyzó, majd egy kis nappali, legalul pedig a dolgozószoba lenne megtalálható. 

A tervek készen állnak, már csak a megfelelő helyszínt keresik a szállodának. Felmerült már a Zöld-foki szigetek, Norvégia, Kanada, Spanyolország, Portugália, Andorra és az Egyesült Királyság is, de Magyarországgal is szemeztek már. Egészen pontosan Budapestet nézték ki maguknak a tervezők, ahol már találtak is egy 9. kerületi helyszínt. Közleményük szerint végleges döntés a nyáron születhet, de ez nem azt jelenti, hogy a többi helyen nem épülhet fel a Tetra Hotel, hiszen hosszú távon szállodaláncban gondolkodnak.

Egy biztos, ezek a látványtervek brutálisak!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: