2018. 05. 03., csütörtök, 12:33

TO sztorik - Nem tudom teljesíteni a félévet, mert a NASA-nál dolgozok!

Nem csak az éttermekben fogják a fejüket néha az érdekes megnyilvánulások miatt a felszolgálók, de az egyetemek különböző osztályain is zajlik bőven az élet, vannak érdekes történetek. Megkértük hát a Kaposvári Egyetem Tanulmányi Osztályát, küldjön nekünk néhány olyan sztorit, amelyeken tényleg jókat mosolyogtak az utóbbi időben.


NASA alkalmazott vagyok, nem érek rá erre!

Az egyik hallgatójuk több kérvényt is írt sőt, a dékánoknak is beszámolt arról, hogy miért is nem tudja teljesíteni a tárgyait. Az indoklás szerint a hölgy az amerikai űrkutatási hivatalban a NASA-ban dolgozik, és ebben az időszakban egy nagyon fontos, és hosszabb tudományos kutatást kell beadnia, így nem tudja befejezni a tárgyakat.

 

 

A véleményezés során a csapatnak feltűnt, hogy a Facebookoon is a NASA-t, mint munkahelyet jelölte meg az illető, amit kicsit furcsállottak is, hiszen nem biztos, hogy egy kutatónak ezt ilyen simán ki lehet posztolnia a közösségi oldalára. A konklúzió az lett, hogy nem fogadták el a tárgyfelvétel késedelmes teljesítését csak azért, mert elméletileg a NASA-nál dolgozik (amit egyébként igazolni se tudott), így a hallgató már nem tanul az intézményben, de nem tudnak arról, hogy a NASA-nál folytatta e karrierjét…

 

Nagyi is jött a Gólyatáborba

Néhány évvel ezelőtt történt, hogy a nyári gólyatáborba egy váratlan személy is érkezett. Akkoriban még megérkezéskor be kellett iratkozni a TO-n, majd ezek után lehetett elfoglalni a szállást a kollégiumokban. Az egyik hallgatóval jött a nagymamája is, ami nem meglepő, hiszen el szokták őket hozni, majd hazamennek, de a hölgy odalépett a pulthoz és megkérdezte, hogy az ő szobája melyik lesz.

 

 

Nagy volt a meglepetés, hiszen váratlan volt, hogy a sporttáskával a kezében várakozó nagymama is részt akar venni a gólyatáborban, de elmondása szerint a gyereket rá bízták a szülei, akik külföldön vannak, és ő látta a tévében, hogy mik zajlanak az ilyen gólyatáborokban, ezért jött vigyázni az unokájára. A munkatársak megnyugtatták, hogy felügyelet alatt lesz az unokája, ráadásul már elmúlt 18 esztendős, vigyáznak is rá, így nyugodtan egyedül hagyhatja. A fiú arcán látták a megkönnyebbülést kifelé menet, de nem voltak benne teljesen biztosak, hogy egy közeli szállodában nem szállásolta e el magát a nagymami.

 

Az utcazenész

Egyik hétfőn egy kicsit zaklatott apuka telefonhívása indította a napot, aki gyermeke után érdeklődött, akinek - szerinte - már rég el kellett volna végeznie tanulmányait. Elmondása szerint folyamatosan utalja számára a pénzt a tandíjra, az ellátásra és mindenre, még sincs semmi eredménye. Ugyan nem adhatnak felvilágosítást a hallgatók helyzetéről még a szülőknek sem, de az úr már többször is érdeklődött, ráadásul már ügyvédhez is fordult.

 

 

Kénytelenek voltak így felvilágosítani az apukát, hogy a fiú már évek óta nem tanul az egyetemen, megszüntette tanulói jogviszonyát és az információik szerint az egyik szomszédos ország fővárosában van, és utcazenészként keresi a kenyerét. Az apuka évek óta folyósította neki tanulmányaira az összeget, míg gyermeke nyugodtan pengette hangszerét az utcákon. Szép!

 

Bizonyára ti is hallottatok már érdekes történeteket az egyetemeken, osszátok meg velünk őket!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: