2018. 05. 02., szerda, 15:58

Meghúzták, majd cserbenhagyták a Yarist - Szemtanúkat keres a rendőrség

Nem sikerült kikerülni az út mentén parkoló Toyotát, és meglepő módon az adatokat is elfelejtették megadni.

Kaposvár belterületén, a Vikár Béla utcán 2018. április 29-én 10 óra 30 perc és 11 óra 30 perc között közlekedett egy ismeretlen rendszámú és színű, feltehetően Renault Twingo típusú személygépkocsi. A jármű sofőrje haladása során szabálytalanul kerülte ki az út jobb szélén, a menetiránynak megfelelően leállított szürke színű Toyota Yaris típusú személygépkocsit, amely miatt a személygépkocsi bal oldali tükrének ütközött. Az ismeretlen járművezető ezt követően megállás, a hatóság értesítése és adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről távozott.  

 

 

 A baleset során személyi sérülés nem történt, a parkoló személygépkocsiban anyagi kár keletkezett.

 

 

Kérjük mindazok jelentkezését, akik a fenti időben a kérdéses helyen vagy annak környékén közlekedtek, és az elkövetőre vonatkozó információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Kaposvár, Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: