2018. 04. 25., szerda, 20:00

#budinülök - Kötelező látnod ennek a magyar vizslának az utazós képeit!

A világ legfotogénebb kutyusa, mesébe illő tájak, na meg két elhivatott és kalandvágyó gazdi, ennyi kell ahhoz, hogy az Insta felhasználói megőrüljenek érted. Ugyanis Whiskynek, a 4 éves Magyar Vizslának nemsokára 80 ezer követője lesz és valószínűleg meg sem áll a több százezerig. Azért valljuk be, teljesen érthető, hiszen ki tudna ellenállni egy ilyen cukiságbombának, aki nap mint nap a világ legszebb pontjait szimatolja be.

 

 

Whiskey The Vizsla (@mywhiskeygirl) által megosztott bejegyzés,

 

Persze ne feledkezzünk meg a kamera másik oldaláról sem, hiszen Adele, a Vancover-i gazdi az, aki megörökíti négylábú pajtását a legédesebb pillanatokban, például amikor Whiskey pihe-puha takaróba bugyolálva pózol a hófödte csúcsokon vagy önfeledten galoppozik a sziklák között.

 

 

Whiskey The Vizsla (@mywhiskeygirl) által megosztott bejegyzés,

 

„Bármikor, amikor lehetőségünk adódik, bakancsot húzunk és túrázunk, sátorozunk, kenuzunk a barátokkal, de egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a négylábú családtagunk is velünk tart-e majd. Ráadásul Whiskey imád utazni, bárhol, bármikor képes magát otthon érezni, legyen az akár egy sátor a hegytetőn vagy egy ismeretlen hotelszoba. A lényeg, hogy velünk legyen és esténként édesen hozzánk bújva tudjon elszundítani.”

 

 

Whiskey The Vizsla (@mywhiskeygirl) által megosztott bejegyzés,

 

„Azért választottam a Vizsla kutyafajtát, mert róluk köztudott, hogy fáradhatatlanok és hatalmas energia van bennük, ami tökéletes párosítás, ha az ember imád kirándulni.” De Whiskey nemcsak nagyszerű túrázó partner, hanem jó védelmező is, mondja Adele. „Az erdei utakon barangolva, a vadonban már többször kerültünk közel medvéhez és egyszer még egy jávorszarvashoz is, ám ő nem ijedt meg, ahogy legtöbbünk tenné.”

 

 

Whiskey The Vizsla (@mywhiskeygirl) által megosztott bejegyzés,

 

„Éppen emiatt is nagyon fontos, hogy egy ilyen energikus kutyát ne hagyjunk unatkozni, mert hatalmas a mozgásigényük és szükségük van az izgalmas gyakorlatokra, ami nemcsak nekik, de nekünk is nagyon jót tesz majd” – fűzi hozzá Adele.

 

 

Whiskey The Vizsla (@mywhiskeygirl) által megosztott bejegyzés,

 

 

Hogy tetszenek? Mi rajungunk érte!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: