Beküldés

2018. 04. 16., hétfő, 14:00

Korzóznak az utánfutós lomisok Kaposváron

Egész héten tart a kaposvári lomtalanítás, ahol előre meghatározott időpontokban kerülnek majd elvitelre a kihelyezett holmik, amit a lakók 1-2 nappal a szállítók megérkezése előtt, ki is helyeznek az utcára. Ám ilyenkor gyűlnek a húsra a legyek, akik átmustrálják a holmikat, egyik olvasónk pedig most írt velük kapcsolatban egy levelet nekünk, mert a környékükön meggyűlt velük a bajuk. 

"Napközben már észrevettünk felderítőket, akik a bútorok között mustrálták a lomokat. Velük egy-egy hangos szón kívül nem is volt problémánk, ám az esti hadsereggel annál inkább. Ahogy besötétedett, megjöttek társaik, akik szétbontották a lomtalanításra kihelyezett holmikat (nem kis zaj kíséretében) ezzel oltári rumlit hagyva az amúgy szépen elrendezett dolgok körül az utcában. A főbb problémát inkább a hangos kopácsolás okozta, hiszen ott helyben szétbontottak egy hűtőt, hogy kiszedjék belőle a haszonsítható részeket. "

 

 

Nem csak olvasónk, de mi is tapasztaljuk, hogy a városban mennyien gyűjtögetnek lelkesen ilyenkor, amivel nem is lenne gond, hiszen már nincs rájuk szüksége az embernek, de ez történhetne zajongás és kupleráj nélkül is!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!