2018. 03. 16., péntek, 09:54

Rombolják a Balaton legszebb történelmi villanegyedét

A 110 éves nyaraló helyén most 51 lakásos társasház épül Fonyódon. 

 

 

Bár a Balaton partján a füredi nyaralók a legrégebbiek, alighanem Fonyód-Bélatelep villasora a legépebben megmaradt negyed. Legalábbis az volt egészen mostanáig.Varga István blogjából derült ki, hogy a negyed egyik meghatározó épülete helyén egy hatalmas társasház fog épülni.

 

A Lajos-laknak 22 szobája volt, amit nyaranta vagy egyben vagy kisebb egységekben adtak bérbe. Zöldre festett, deszkakorlátos erkélyeivel szépen illett a századfordulós villák szomszédságához. 

 

 

Mi épül a századfordulós panzió helyén?

 

A bontás elég jelentős a város életében, amit az is bizonyít, hogy az önkormányzat oldalán is külön cikk foglalkozik vele. Ebben leírják, hogy "az építmény műszaki állapota sajnos nem engedte meg azt, hogy átalakítsák, az építészek, statikusok szakvéleménye után a bontás mellett kellett dönteni".

Ugyanitt szó esik az új épületről is, hogy

  • "A fonyódi főépítész közreműködése garancia arra, hogy városunk érdeke is szem előtt volt a döntések meghozatala során"
  • "A tervezés során különös figyelmet fordítottak arra, hogy a városkép ne sérüljön, sőt, abba illeszkedjen."
  • "Bízunk abban, hogy városunk új színfoltja kedvező benyomást fog tenni az arra járókra."

Képet sajnos nem mellékeltek hozzá, de a már linkelt Fonyód régen blogon ott a látványterv. Ő lesz az:

 

 

Mit szóltok hozzá?

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: