Azt vágod, hogy kaposváriak építették a világ legnagyobb huszár szobrát?

2018. 02. 27., kedd, 17:15

Azt vágod, hogy kaposváriak építették a világ legnagyobb huszár szobrát?

Az M7-es autópálya mellett, Pákozdon áll a világ legmagasabb huszára, Miskahuszár, akinek terjedelmes 100 tonnáját és 12,5 méteres magasságát kaposvári srácok pakolták össze, laza két és fél év alatt. Amikor ez a fülünkbe jutott, máris felkerestük a kivitelezőket, akik részéről Somfalvi Gergő válaszolt kérdéseinkre.

Miskahuszár teljes pompájában

Hogy kerültetek ti képbe a Miskahuszár kivitelezésénél?

Nem egy rövid történet ez, nagyjából két és fél éve, egy ajánlás útján kereste meg cégünket az ötletgazda, aki egy igencsak bonyolult projektet vázolt fel nekünk. Mivel cégünk vezetője, édesapám igencsak szereti a kihívásokat, rögtön igent mondott a felkérésre, úgyhogy gőzerővel kezdtünk bele a kivitelezésbe. A Miskahuszár szobor már 10 éve állt egy Rácalmási lovarda udvarán, amit még Rohonczi István, művésznevén Roho készített. Erről a huszárról vettük le a mintát, aztán jöhetett a fejtörés, hogy miként építjük ezt meg betonból.


Az alapok elkészítése is már jókora feladat volt

Mesélj kicsit az építési folyamatokról.

Hú, nem akarok nagyon szakmázni, mert úgyse értenéd (köszi.. a szerk.), de elkezdtünk a Miska lábától felépíteni egy vasvázas keretet, majd ezt kizsaluztuk, kiöntöttük könnyűbetonból, ami tökéletesen felvette a szobor alakját. Ezt megismételtük 13 alkalommal, hiszen ennyi szekcióra bontottuk a szobrot, hogy kezelhetők legyenek az elemek, hiszen ezeknek darabja 11 tonna volt. Ekkor megkezdtük a huszár kivájását a beton közül, elemekre bontottuk, és vittük is Pákozdra.

 

Lépésről-lépésre haladtakAhol megkezdődött a legózás.

Pontosan. Elemről elemre tettük egymásra őket, majd vasaltuk, betonoztunk, haladtunk feljebb és feljebb, míg nem az utolsó darab is a helyére került 12 méter magasan. Miután a beton megszilárdult lebontottuk az elemeket, és a szobor elnyerte végső formáját. Ezután a kozmetikázást és festést már Roho és csapata végezte, összesen pedig két és fél évbe telt a Miskahuszár megalkotása. Így elmondva nem is tűnik olyan sok időnek, pedig mennyit dolgoztunk!

 

Több tonnás elemek repkedtekGondolom azért nem volt olyan egyszerű egy ekkora szobrot felhúzni...

Amit most elmondtam neked, az csak a töredéke az építési folyamatnak. Számtalan problémával szembesültünk, amit gyorsan meg kellett oldanunk, hol ésszel, hol erővel, vagy pedig olyan gépi segédeszközökkel, amilyenekre nem is gondoltunk. De számoltunk a nehézségekkel, hiszen ilyen rendszerrel ekkora szobrot még soha, senki nem csinált a világon.

 

A földön, majd méterekkel felette

Belekezdenétek még egyszer?

Szerintem Pintér Bálint barátom nevében is nyilatkozhatok, aki oroszlánrészt vállalt a projektből, hogy ezt azért átgondolnánk, viszont ennyi tudással a hátunk mögött, bármikor felépítenénk újra. Visszagondolva arra a több mint két évre, nagyon jó buli volt, rengeteg barátot szereztünk, akik mind azon voltak velünk együtt, hogy elkészüljön és díszelegjen a világ előtt Miskahuszár!

 

A kilátással nem volt gondTudsz valami belsős infót a huszárról?

A szobor a magyar huszár szimbóluma, ennek a magyar katonai hungarikumnak az emlékműve, amely a magyar katona hősiességét és bátorságát hivatott megörökíteni. Ez a szobor a győztes magyar katona jelképe is egyben, hiszen a pákozdi diadal helyén áll, és az, hogy a huszár egyik kezében a győzelmi zászlót tartja, a másik kezét viszont a kardján nyugtatja, arra emlékeztet minket, hogy bármikor készen áll a harcra, hazája védelmére.

 

A végső simításokNagyon felkészült vagy PR szövegből.

Ugye? Egy szó mint száz, mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy sikerült valami maradandót adni az utókornak, és az, hogy mindezt egy ilyen egyedi, 12 és fél méteres világrekorder magyar huszárral tettük, csak hab a tortán.

 

Ez nem akármilyen meló volt fiúk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: