2018. 01. 09., kedd, 12:44

Ezt az fura állatot választottak a 2018-as év emlősének

A keleti sün, az ürge, a denevérek és a mogyorós pele után idén egy egészen különleges emlősfajt választottak év emlősének a földművelésügyi minisztérium Vadonleső programjában.

A természetvédelmi szakemberek, biológusok minden évben olyan állatfajt választanak ki, melyekre fel szeretnék hívni a figyelmet, így érdemelte ki a megtisztelő kitüntetést 2018-ban a kihalás szélén álló földikutya.

 

A program honlapja szerint egy olyan kisemlősre kell gondolni, mely ritkább a kihalással fenyegetett címerállatok bármelyikénél, ugyanakkor a Kárpát-medencében alakult ki majd kétmillió évvel ezelőtt.

Jelen voltak ősapáink megérkezésénél és minden fontosabb történelmi esemény rezgéseit megérezték. Mondhatnánk, hogy a föld alól kellett előhúzni őket Az Év Emlőse címhez, de mivel ott érzik magukat biztonságban, inkább csak hírüket röppentjük a magasba ezzel kiválasztással

– írták.

 

Mivel a földikutyáknak nincs szemük, amúgy sem tudnák megcsodálni az érdekükben tervezett, egész éves programok szín-kavalkádját, remek hallásukkal pedig onnan is élvezhetik a műsort.

Az Év Emlőse köré idén is számos pályázatot és más izgalmas eseményt szerveznek majd.

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: