2017. 12. 24., Vasárnap, 16:31

Kaposvár 2017-ben is összefogott - Idén is teljesítettük minden család kívánságát

Véget ért a 2017-es Nagy Kaposvári Összefogás, így az elmúlt hetekben felhalmozott ajándékokat és felajánlásokat most kiszállítottuk a rászoruló családoknak. Hála a rengeteg adománynak, idén is sikerült mind az öt család kéréseit maradéktalanul teljesítenünk, ezáltal szebbé téve számukra az ünnepet és megkönnyíteni egy kicsit mindennapjaikat. Hogy csak a legnagyobb dolgokat emeljük ki, a segítségetekkel sikerült a Tahin család mindkét szobáját befűteni, illetve tavasszal kezdődnek náluk a kerítés megépítéséhez szükséges munkálatok, a Nagy család is megkapta a melléképület befejezéséhez szükséges ajtókat, járólapot és anyagokat, Rami egy évig ingynesen járhat lovasterápiára, Vargáék új számítógépet és hűtőt, tűzhelyet, Bakterék új mosógépet, rengeteg háztartási eszközt, a lányok pedig okostelefonokat, Józsáék egész éves busz bérletet, a nagyobb gyerekek laptopot, míg a kisebbek pedig játékokat kaptak. Minden támogatott család nevében ezúton is köszönjük nektek a rengeteg segítséget! Hadd kívánjunk ezekkel a hálás mosolyokkal Boldog, Békés Karácsonyt!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: