Tudjuk mit fogsz tenni december 12-én ha ellátogatsz az első kaposvári Vacsoraszínházra!

2017. 12. 04., hétfő, 11:22

Tudjuk mit fogsz tenni december 12-én ha ellátogatsz az első kaposvári Vacsoraszínházra!

És el is mondjuk: egy merényletnek leszel tanúja, aztán közös nyomozásba kezdtek a többiekkel, miközben végigesztek egy 5 csillagos vacsorát. Merthogy ez a rendhagyó előadás nem a színházban, hanem a Corner étteremben lesz. Felcsigáztunk?

Fel, de mi ez?!

A Gyilkosság a Vacsorán vacsoraszínház előadás leginkább egy színházi előadással egybekötött vacsora és szerepjáték keverékéhez hasonlítható. A program alatt, a vendégek asztalonként külön nyomozó csapatokat alkotnak, az idővel és egymással versenyeznek a rejtély megoldásában. Az egyes fogások között zajlanak a kihallgatások és a bűntény felgöngyölítése. Csakúgy ahogy a “Meghívás egy gyilkos vacsorára” című híres filmben, a világ leghíresebb detektívjei nyomoznak együtt, ebben a krimiben a résztvevők lesznek a meghívott detektívek, akik fényt deríthetnek a rejtélyre.

 

Az előadás - Merénylet a sárgaköves úton - December 12.

Írta és rendezte: Hajdú László
Négy bérgyilkos, két lövés. Egy hulla és egy áruló. Számtalan ellenség, egyetlen kérdés: Ki ölte meg Ózt? Mindenki gyanús, senki sem az, akinek látszik. Válasz sehol. Szerinted melyik bérgyilkos öl a legkevesebb nyomot maga után hagyva? A csábító? Az intelligens? a robbanékony? Vagy az álszent? Sok kérdés, egyetlen válasz, melyhez a megoldás a szemünk előtt van.

 

A menü

Részletek és Facebook esemény

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: