2017. 11. 27., hétfő, 15:17

A Kaposvári Egyetem hallgatója az élvonalban végzett a Lábtenisz Világbajnokságon

Fantasztikus sikert ért el a Kaposvári Egyetem hallgatója az U21-es Lábtenisz Világbajnokságon. Harsányi Ádám egy 4. és két 5. hellyel térhetett haza a csehországi versenyről. A fiatal tehetség nemrégiben magyar bajnok is lett valamint a legjobb hazai játékos címet is megkapta.

12 nemzet sportolója csapott össze a csehországi U21-es Lábtenisz Világbajnokságán. A férfisportolók egyéni, páros és hármas kategóriában versenyeztek. Harsányi Ádám a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának elsőéves kereskedelem és marketing szakos hallgatója mindhárom kategóriában megmérettette magát. 

 

Egyéniben kiválóan kezdett Harsányi Ádám, aki olasz és a lengyel ellenfelét is 2:0-ra verte. Így csoportelsőként várhatta a negyeddöntőt, ahol drámai küzdelemben elveszítette a meccset. Ezután azonban már megállítatlan volt egyetemünk hallgatója, akik előbb iraki, majd francia játékostársán kerekedett felül, megszerezve ezzel az előkelő ötödik helyet.

 

 

Párosban sem sikerült kiharcolni a négy közé jutást, hiszen szoros küzdelem Szlovákia csapata nyert. Ezt követően a spanyol és a lengyel páros következett, mindkettőt magabiztos játékkal maga mögé utasítani a magyar csapat, akik ezzel az ötödik helyet szerezték meg.

 

A hármas kategória is jól indult a magyar fiúknak, csoportelsőként kerültek a negyeddöntőbe, ahol francia ellenfelük ellen győztek. Az elődöntőben a torna legnagyobb esélyeseivel, a házigazda csehekkel kell megmérkőzni, a papírformát sajnos nem sikerült megdönteni, így bronzéremért játszhattak Harsányi Ádámék. Végül szoros csatában az előkelő 4. helyett sikerült megszerezni. Felülmúlva ezzel a világbajnokság előtti elvárásokat.

 

Harsányi Ádám egyébként nemrégiben magyar bajnok is lett valamint a legjobb magyar játékos címet is kiérdemelte kiemelkedő játékával.

 

A nem mindennapi eredményhez ezúton is gratulál a Kaposvári Egyetem és a Gazdaságtudományi Kar vezetése!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: