2017. 11. 06., hétfő, 13:43

„Pékségben szeretnék munkát reális bérért minimum 250 ezerért” – vicces kaposvári álláskeresők

Sok kaposvári álláskereső gondolja úgy, hogy a legszuperebb ajánlat nem a munkaügyi központ vagy egy HR-el foglalkozó cég segítségével érhető el, hanem az internet adta jóval kényelmesebb lehetőségek által. Ám ez az önreklámozás sokszor nem úgy sül el, ahogyan azt a felhasználók gondolják és a komoly cégvezetők helyett csupán mosolygós arcú netezőkkel találják szembe magukat.

A legjobb kőműves

Az álláskeresés egyik legkirályabb és talán legegyszerűbb módja, a közösségi hálón keresztül történő segítségkérés. Az elhelyezkedni kívánó delikvens pár mondatban kifejti, hogy pontosan mit szeretne dolgozni és amint megosztja ezt idővonalán máris több száz ismerős nyújthat segítő kezet bajba jutott barátjának. Ezt a lehetőséget lovagolta meg taszári álláskereső emberünk is, aki eddig „kőműveskét” dolgozott ám elege lett a feketézésből és most látta elérkezettnek az időt, hogy váltson. Ezen felül – ahogy ő fogalmaz - bizonyára sokan „hallótták hogy felújítást végzűk” ezért kéne neki „gyorsan meló”. Hasonló nyelvi kurzusban vehetett részt jó szándékú cimborája is, aki rögtön felajánlott neki egy kisegítő munkát annál a cégnél ahol ő is dolgozik. „Mer” egyszerűen jó fej.

 

A szállító

Következő munkára váró személyünk egy olyan határozott úriember, akinek bizony pontos elképzelése van a leendő kenyéradójának legfontosabb jellemzőiről. A rendkívül széleskörű ismeretekkel rendelkező férfi „SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ, SZEMÉLYI SOFŐR, GÉPKOCSIVEZETŐ, FUTÁR, TARGONCAVEZETŐ” pozíciók valamelyikében szeretne elhelyezkedni és „KIZÁRÓLAG CSAK EGY MŰSZAKOS MUNKÁT KERES, legfőképpen „NAPI 8-ÓRÁST DÉLELŐTTIT”. „SZOMBAT-VASÁRNAP ÜNNEPNAP” természetesen szabad! Ne is gondoljanak arra, hogy túlórázik, netán hétvégézik. A legfontosabb azonban, hogy „OLYAN MULTI CÉGEKNÉL SZERETNE DOLGOZNI AHOL MEGÉRI HOSSZÚ TÁVRA LEHET TERVEZNI, ÉS KIEMELKEDŐ, MAGAS, ÁTLAGON FELÜLI,TISZTESSÉGESEN, NAGYON JÓL MEGFIZETIK, MEGBECSÜLIK A MUNKAVÁLLALÓT”. Ja, és ahol „ADNAK CAFETERIÁT, MOZGÓBÉRT, BÉREN KÍVÜLI EGYÉB, JUTTATÁST”. Mit ne mondjuk: igény az van bőven. Ám ha mégis van olyan munkaadó, akinek szimpatikussá vált emberünk az nagyon figyeljen a kapcsolatfelvételre is, hiszen ahogy írta: „Androidos Érintőképernyős Okostelefonom Rejtet Ismeretlen Magánszámot Nem Tud Fogadni Mindig foglaltat fog Jelezni Önnek”. Mi biztosan nem fogjuk keresni...

 

Lakatost péknek

Léteznek olyan állásra vadászó személyek is, akik megunták a külföldi életet és hazatérve az uniós bérekhez szokott színvonalat kívánják elérni. Az aktuális keresőnk is ilyen, aki nemrég érkezett haza „ausztiából” és egy pékségben szeretne dolgozni csupán 250 ropiért. Mivel több „ajállatot” is kapott ezért érdemes minél gyorsabban lecsapnia rá a tisztelt cégvezetőknek. Főleg úgy, hogy lakatosként szakmai gyakorlata már „2 éves van pékként”. Mi drukkolunk Józsefnek.

 

Az inas

Sofőr szakiban köztudottan hiány van ma Magyarországon, így kapóra jön a következő fiatalember hirdetése, aki 20 éves és bizony eddig egy tv szerelő mellett tevékenykedett, mint inas. Ennek ellenére „jól kereseti lehetőséggel” szeretne szállítást vállalni. Tudni kell róla, hogy olyan szuperképességekkel is rendelkezik miszerint „bármilyen kocsival elboldogul, ha a nagy kocsikra vonatkozó jogsi nem követelmény”. Végül is evidens: az autó benzinnel megy nem jogsival!

 

Egyszemélyes zenekar

„Lakodalom van a mi utcánkban”! - Így is hirdethetné magát Róbert nevű egyszemélyes zenekarunk, aki jelenleg igaz csak zongorán játszik, leginkább „lakzikban”, de mégis olyan széleskörű zenei felhozatallal rendelkezik, hogy szinte leesik az ember álla. Ahogy megnézzük a „trekk” listáját rögtön láthatjuk, hogy a mai pop előadóktól kezdve, egészen a rockzenéken át a lakodalmas muzsikákig mindent megtalálhatunk nála. Ezt csak tetőzi, hogy árai „kedvező fekvésűek” így biztosan nem terheli meg senki pénztárcáját egy jó esti partizás egy komoly rezidenssel a pultok, akarom mondani a billentyűk mögött.  

 

A vicces motivációs levél válogatásunkat olvastad?

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: