2017. 08. 23., szerda, 17:42

Kaposfüred és Toponár is kap végre bicikliutat!

A 171 milliárd forintos Németh István Program jóvoltából most újabb kerékpárutak és további 14 közbringaállomás épül Kaposváron.

16 km-el bővül a jelenlegi 24 km-nyi kerékpárút

A Németh István Program részeként egymilliárd forintból újul meg és bővül Kaposvár kerékpárút-hálózata, valamint a közbringarendszer is. Már megújult a Városi Sportcsarnokot a Deseda tóval – és az azt körülvevő kerékpárúttal – összekötő, mintegy 3,3 kilométer hosszú szakasz, erre 68 millió forintot költött a város -jegyezte meg Szita Károly. Kaposváron 24 kilométer hosszú kerékpárút és kerékpársáv van jelenleg, ezt tizenhat kilométerrel fogják kibővíteni a jövőben – tette hozzá a polgármester.
 

Kaposfüred és Toponár is elérhető lesz végre biciklivel

A 16 kilométeres bővítésben szerepelnek újonnan épített utak és a már meglévő burkolatra készülő kerékpársávok egyaránt. Komor Zoltán, a Műszaki és Pályázati Igazgatóság csoportvezetője felelős az önkormányzatnál a projektért, aki a sajtótájékoztatón kiemelte: az a céljuk, hogy a különböző városrészeket összekösse a kerékpárút-hálózat, ezzel is segítve például a munkavállalókat a munkába járáshoz. A beruházásnak hála a jövőben Kaposfüred és Toponár is elérhető lesz majd kerékpárral, itt kétirányú forgalmat tesz majd lehetővé az épülő kerékpárút.
 

18 állomásra bővül a közbringahálózat

A jelenlegi 4 állomásos kaposvári közbringahálózat 18 állomásosra fog bővüli. Ennek részeként 170 darab új, tisztán elektromos hajtású kerékpár lesz az állomásokon, valamint új hagyományos biciklik lesznek a meglévők mellett. Ezt azért is tarja fontosnak a város, mert a jelenlegi rendszer is rendkívül népszerű, mintegy 16 ezer regisztrált használat volt az elmúlt évben.

A Kaposvári Tekergőről bővebben itt olvashattok
 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: