2017. 04. 20., csütörtök, 10:53

Ismerjétek meg a kaposvári Hortobágyi Gábort, az új Conor McGregor edzőjét!

Biztosan sokan ismeritek a kaposvári születésű Hortobágyi Gábort, aki jelenleg Írországban él családjával és másodállásban küzdősportot oktat, újabban sikert sikerre halmozó növendékével került az ottani címlapokra. Most egy kis betekintést kaphattok az ottani életébe, szó esik családról, boxról, munkáról és arról, milyen érzés ha az ember fiáról az ír sajtóban cikkeznek.

Mikor és miért költöztél Írországba?

 

2014 áprilisában költöztem Írországba. Az elején egyedül voltam kint, majd 3 hónappal később párom, Dominika is kiköltözött. A kezdet nehéz volt, idegen hely, idegen emberek és az ír akcentus sem könnyítette meg a dolgunkat. Minden új volt, de szép lassan mindketten belerázódtunk a dolgokba. Hogy miért? Igazából soha nem zárkóztam el afelől, hogy külföldön éljek, egy idő után kezdtem azt érezni otthon, hogy nem lehet egyről a kettőre jutni. Mintha csak "vegetálna" az ember. Én mindig is örökmozgó voltam, nekem ez kevés volt.
 

Mit dolgoztál itthon?

Gábor az Eragon c. film forgatásán

 

2005-től 2013-ig filmekben dolgoztam színészként és kaszkadőrként. Ilyen volt például az Eragon, a Farkasember, a Hellboy 2, A Sas és a Hercules. A filmek után a katonaságnál helyezkedtem el.

 

Hol éltek pontosan?

 

Dublinban élünk, de nem a belvárosban. Egy családi házat bérlünk egy kis udvarral. Mi nagyon szeretünk itt élni, nyugodt és nagyon jó környéken van.

 

Milyen edzősködni? Ez a fő állásod?

Az edzősködés és az oktatás az életem. Természetesen a 3 hónapos kislányom és a párom után. :) Mindig is szerettem oktatni, segíteni másoknak, na meg persze sportolni. Miután abbahagytam a versenyzést, szinte adott volt, hogy ezzel foglalkozzak. Egyelőre csak délutánonként tartok edzéseket, délelőtt egy hotelben dolgozok. Conor McGregornak köszönhetően elég sok fiatal elkezdett érdeklődni a küzdősportok iránt, így remélem hamarosan ez lesz a fő állásom. 

 

 

Hány éves korosztályt oktatsz?

9 - 99-ig. :) Gyerekektől a felnőttekig mindenkit.

 

Sokat szerepeltek az ír sajtóban. Milyen érzés?

 

 

Nagyon jó érzés. Bódis Gergőnek és most már Liam Handnek köszönhetően megismerték a nevem illetve az egyesület nevét, ami azt gondolom elég nagy dolog. Gergőt profi bunyósként, Liamet pedig Conor McGregor "utódjaként" ismerték meg az írek, ennek ellenére Liam nem igazán szereti amikor Conorhoz hasonlítják.

 

Mit gondolsz arról, hogy Liamet a következő McGregornak tartják?

 

 

Van valami a kis srácban az biztos. Nagyon tehetséges, szorgalmas és alázatos. Egyelőre nem tervezünk MMA-ban bunyózni de az biztos, hogy ő be tud kerülni a thai box K1 elitjébe, úgy gondolom.

 

Mit üzennél Kaposvárra?

Nem is tudom. Talán, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten próbálja azt csinálni amit szeret. Nem mondom, hogy egyszerű, de amikor a tanítványom kezét emelik a magasba az elfeledteti velem a nehézségeket...

 

 

Köszönjük, hogy válaszoltál a kérdéseinkre, reméljük minden álmotok valóra válik és még rengeteg ilyen szép eredményt értek el a küzdősportok terén!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: