2017. 03. 23., csütörtök, 08:35

Szerdán Takuma Sato-t játszottak a somogyi sofőrök

Rövid volt a féktáv

A Berzsenyi utcában 7 óra 45 perckor egy Peugeot nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító Fiatnak, ami ennek következtében az előtte álló autóbusznak csapódott. A baleset során hárman 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.

 

 

Depóból startolt

A Szent Imre utcában 8 óra 20 perckor egy parkolóból elinduló autó összeütközött egy másik gépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

A nézőknek integethetett

Siófok külterületén, a 7. számú főút 101+800. kilométerénél 12 óra 50 perckor egy sofőr nekiütközött az előtte forgalmi okból megálló kocsinak.  A baleset során 2 személy - az elsődleges orvosi vélemény alapján - 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

Civil került a pályára

Sántosnál, a 66. számú út 50+800. kilométerénél 15 óra 12 perckor szarvas ugrott egy autó elé. A sofőr félrerántotta a kormányt, amelynek következtében az út melletti vízelvezető árokba hajtott. A férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt jelzett, ezért a rendőrök további mintavételre előállították. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárás indult.

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: