2016. 12. 27., kedd, 12:37

Hihetetlen együttállás! - Együtt koncertezik a Gerebje és a Taigetosz Pozitív

Rendhagyó programot ajánlunk most nektek! December 30-án két olyan zenekar csap a húrok közé az Angusban, akikről már rég nem hallottunk, pedig volt idő, mikor rendesen felkavarták az állóvizet Kaposváron. Ha annyi nem kelti fel a kíváncsiságotokat, hogy kaposváriak és punkok, a nevükre mindenképp ráharaptok: a Gerebje és a Taigetosz Pozitív együttesekről beszélünk.

A Gerebje pogósnégyes 1998-ban alakult, a fiúk elmondása szerint elég ad hoc jelleggel. Már első koncertjük is botrányosra sikerült az akkori Tabaccoban, de aztán szépen beindultak, koncerteztek. Tagcseréket követően a végleges felállás így nézett ki: Homan András – gitár, ének, Farkas ’Farek’ Csaba – gitár, Valkó ’Valler’ Gábor – basszus, vokál, Főr Gábor – dob, vokál.

 

 

Első anyaguk Vadi zsír címmel jelent meg, aztán jöttek a nagy slágerek: Utálom a várost, Deszkás punk, Kurva, Tengerzöld kenderföld, Costa Rica...

Zúztak már Budapesten, Komlón, Siófokon, Szigetváron és nem kisebb bandákkal léptek fel, mint a Prosectura, Fürgerókalábak és a Rózsaszín Pittbull.

Lemezt sajnos nem adtak ki, de a youtube-on találtok tőlük számokat.

Kedvencünk:

 

Mivel dupla koncert lesz, ismerjétek meg a Taigetosz Pozitív punkzenekart is.

Ők 2014-ben alakultak, azóta folyamatosan koncerteznek, inkább a Balaton déli partján ismerik őket. Többnyire saját dalokat játszanak, de feldolgozások is vannak a repertoárjukban. A közeljövőben stúdióba vonulnak a fiúk, így hamarosan már lemezen is hallhatóak lesznek, reméljük a Sötét Somogy szívében is felkerül a korongra.

Vagy ez a gyöngyszem:

 

 

Jelenlegi tagok: Pfaff Bernát – gitár, ének, Sovány Péter – basszusgitár, Tóth Tamás - dob.

 

 

Szóval nagy most a készülődés mindkét zenekarnál,  így aki nosztalgiázni akar vagy csak megismerni őket, mindenképp nézzen le az Angusba!

 

Esemény

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: