2016. 11. 30., szerda, 10:57

Hozzánk is elérkezett a sörházba oltott indusztriál hangulat - Megnyitott az Erzsébet Sörház

A valaha Erzsébet ételbárként, majd étteremként üzemelő épület közel egy éve zajló átalakítás után, november 30-án Erzsébet Sörházként nyitott újra. Ahogy átlépjük a küszöböt, rögtön megállapítjuk, hogy ismét egy minden szempontból hiánypótló vendéglátó helyet sikerült létrehoznia Ivánfi Balázsnak és Réti Andrásnak, Kaposvár vendéglátós veteránjainak.

A beltér

A stílusában egy klasszikus sörház és egy ipari sörfőzde mezsgyéjén mozgó egység szándékosan nem szakadt el a múlttól, számos elemében visszanyúl a tradíciókhoz. Nem hivalkodóan, de megjelennek az ételbár évtizedeinek békebeli jegyei és egy másik, Ferenc József korabeli osztrák vonal is.

Ha a felhasznált alapanyagokat nézzük, csak időtálló elemeket fedezhetünk fel, úgy mint a fa, az üveg, vagy a vas, melyek a barna és halványsárga színekkel mindegyik térben meleg, barátságos enteriőrt eredményeznek.

Kialakításakor a belső teret három részre bontották, melyek közül az alsó egy teljesen új helyiség és a Vitrin Speakeasy bár nevet kapta. Nekünk ez a félhomályos, diszkrét bár nyerte el leginkább a tetszésünket, mely egy exkluzív szobája lesz a háznak - ha minden igaz, csak QR kóddal lehet majd ide belépni. 

 

Vitrin Speakeasy bár

A földszint központi helyét a pult foglalja el, melynek leglátványosabb eleme a hamisítatlan indusztriál stílusban készült 6 fejes sörcsap és a mellette lévő sörtartály. Mi már elképzeltük, hogy a törzshelyünk a hatalmas panorámás ablakok mellett lesz, ahonnét egy jó sör és egy csülök társaságában bámuljuk majd a téli hóesést.

 

 

Az emeleti helyiség egy monarchia korabeli váróteremre emlékeztet üveges ajtajával, a hatalmas faliórával, és egyedi lámpájával.

 

Várótermi hangulatDe hol??? (a betűk a néhai vegytisztító patyolat feliratból valók)A homloktámaszok és szakszerű használatuk

 

Ételek

Klasszikus, söriváshoz illő ételek szerepelnek a rövid étlapon, mint a sörben sült csülök, Jókai bableves, vagy a sült oldalas, de az új trendeknek megfelelően több fajta hamburgert is kínálnak. Stoff Csaba, a ház kreatív séfje elárulta, hogy nem próbálják újraértelmezni ezeket az ételeket -

röviden úgy fogalmaznék, hogy nagymamáink receptjeit ültetjük át a mai, nemzetközi trendekbe. Nem nagy a választék, de ami van, az mindig friss és jó...

Sörben sült ropogós csülökKacsacomb hagymás lilakáposztával

Sült oldalas, Jókai bableves

 

Italok

A Drehert és hasonló márkákat itt felejtsétek el, sörválaszték terén nem kötöttek kompromisszumot a srácok - kizárólag kisüzemi technológiával előállított söröket kínálnak, csapról 5 - üvegesből 40-50 fajtát. Van egy jó fej ajánlatuk, mely a rund tálca nevet viseli, és 5 x 1 dl csapolt sört tartalmaz, így kóstolás után a neked legjobban ízlőből kérhetsz egy korsóval, vagy akár többel..:)

 

Nálunk a Bigface Amber Ale a nyerő

A tömény kínálat is gondol az ínyencekre, mindenki megtalálja a kedvenc márkáját, a prémium kategóriában is.

 

Nem csak sörből hatalmas a választék

 

Rendezvények

Nem fognak unatkozni az ide járók, számos gasztronómiához kapcsolódó esemény lesz, mint sör- és pálinkaestek, és a jövőben tervezik sörakadémia indítását is.

 

Nyitvatartás:

H-CS: 0800 - 2400

P-SZ: 0800 - 0200

V: 0800 - 2200

 

Erzsébet Sörház facebook

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: