2016. 11. 28., hétfő, 10:29

Vasárnap a Kaposvár Plazaba érkezik a Mikulás!

December 4-én vasárnap Kaposvárra érkezik a Mikulás, hogy teljesítse a jó gyerekek kívánságait. De nem csak ezért érdemes a plázába látogatni 10 órától, hiszen a különböző játékokra és kézműves foglalkozásokra minden kisebb és nagyobb gyereket, illetve gyermeki lelkületű szülőt is várnak.

 

10-től 18 óráig állandó programok és több színpadi produkció

A kézműves foglalkozásokon karácsonyfadíszeket, saját készítésű ajándékokat készíthetnek a gyerekek, de játszhatnak a Mikulás kirakóval, vagy kipróbálhatják az ötletes kalandjátékok egyikét.

Az egész napos foglalkozásokon kívül színpadi produkciók is lesznek. 10:30-tól Béres Erika szórakoztatja a résztvevőket interaktív műsorával, majd 15:00-tól a Hajnalmuzsika vár mindenkit népszerű mesék zenéjével.

További információkat a plaza oldalán találtok!

 

A Mikulás sem üres kézzel érkezik, ti is hozzatok magatokkal valamit!

 

Mikulásgyár ünnepi megnyitó

16:00-kor megnyit ugyanitt a MikulásGyár is, ahol ti is mosolyt csalhattok hátrányos helyzetben lévő családok arcára adományotokkal. 

Idén a bevásárlóközpont egy 10 000 forint értékű üdülési csekkel mond köszönetet minden adományozónak, melyet a www.udulnijo.hu honlapon lehet beváltani. A beérkező adományokat december 21-éig várják a gyűjtőponton.

A MikulásGyár tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyvet gyűjt.
Az önkéntesek az adományokat dobozokba szelektálják, majd ezeket a dobozokat a Magyar Vöröskereszt adott megyei központjába juttatja el a Magyar Posta.
A Vöröskereszt a dobozok tartalmát - már csomagokként - rászorultsági alapon osztja szét.
 
 Gyertek el vasárnap, mi is ott leszünk!

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: