2016. 09. 20., kedd, 16:17

Csütörtökön indul a 10. KÁN!

Jubileumhoz érkezett a Kaposvári Állattenyésztési Napok, immár 10. alkalommal rendezik meg a Kaposvári Egyetemen, szeptember 22. és 25. között.

 

Több mint 200 kiállító, 30 ezer látogató

A Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében immár jubileumi, 10. alkalommal válik Kaposvár a magyar állattenyésztés fellegvárává négy napon át. A mára országosan is meghatározó rendezvénnyé avanzsáló Állattenyésztési Napokon idén több mint 200 kiállítót, és vagy 30 ezer látogatót várnak a 40 hektáros Pannon Lovasakadémia területére.

 

 

Minden ami állattenyésztés, plusz fakitermelő verseny

A kiállításon az elmúlt évekhez hasonlóan megtalálható minden, ami az állattenyésztéssel kapcsolatos: kiszolgáló gépeket, eszközöket, berendezéseket és termékeket felvonultató végtelen kiállítások, tenyészállat bemutatók, ügyességi versenyek, lovas bemutatók, fórumok, konferenciák, főzőversenyek sőt, az idei évben egy látványos STIHL TIMBERSPORTS Series fakitermelő versenyre is sor kerül, hat különböző versenyszámban. A részletes programokról ITT lehet tájékozódni.

 

 

A belépő idén a diákok és nyugdíjasok számára 600 forint lesz, míg a felnőtteknek 1200 forintot kell kipergetniük ha be akarnak nézni a KÁN-ra.

Mi kíváncsian várjuk, hogy mivel készülnek a jubileumra a szervezők, hiszen ahogy a tavalyi évben, úgy idén is kilátogatunk az Állattenyésztési Napokra a Kaposvári Egyetemre!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: