2016. 07. 29., péntek, 13:32

Egyszerre fogtak el több kaposvári dílert! - Videóval

A Kaposvári Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett, kábítószer birtoklása vétség, valamint teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

El akarta tüntetni a cuccot, rátörték az ajtót

A nyomozók július 5-én egy kaposvári társasház előtti területen igazoltattak egy helyi lakost, akinél a ruházat átvizsgálása során kábítószergyanús anyagot találtak. A rendőrök az igazoltatást követően a társasházba mentek, ahol az egyik lakásnál P. Á.-t kísérelték meg ellenőrzés alá vonni, azonban a férfi nem engedte be őket, és eközben az otthonában később megtalált kábítószergyanús anyagokat akarta megsemmisíteni. A nyomozók ezért betörték az ajtót és elfogták a gyanúsítottat. A házkutatás során P. Á. lakásában nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot, valamint annak terjesztéshez használt eszközöket foglaltak le.

 

 

Két másik kereskedő is bukott vele együtt

A nyomozók látókörébe került egy másik, feltételezhetően kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó pár, akiknél ugyanaznap házkutatást tartottak. O. I. és M. N. lakásában  kábítószergyanús anyagmaradványokat, különböző kábítószergyanús tablettákat, illetőleg ezek fogyasztásához, tárolásához, hígításához szükséges tárgyakat foglaltak le.

 

 

Az eljárás során a rendőrök több olyan kábítószer fogyasztó személyt hallgattak ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, akik a két kaposvári férfitól és nőtől szerezték be a kábítószert.

 

Előzetesben mindhárman

A nyomozók a 37 éves P. Á.–t, a 31 éves O. I.–t és a 28 éves M. N.–t kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2016. július 5-én gyanúsítottként hallgatták ki, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

 

Egy negyedik tettes is a látókörbe került

A Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai - ugyanennek az ügynek kapcsán - 2016. július 28-án elfogtak egy 34 éves kaposvári férfit, akinél a házkutatás során nagy mennyiségű, feltehetően tiltott teljesítményfokozó szereket találtak. G. P. -t teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: