2016. 03. 17., csütörtök, 14:57

Boldog Szent Patrick napot kívánunk mind a 44 ír követőnknek!

Végre újra itt van március 17., a lóherék, a Guinness és a részeg koboldok ünnepe. Az írek, vagy legalábbis az ott élő/dolgozó facebook-követőink állnak népesség szerint a negyedik helyen az összes külföldi barátunk közül, a németek, osztrákok, angolok mögött, így nem is volt kérdéses, hogy ma utána ásunk a nemzeti ünnepüknek, és iszunk az egészségükre.

Az anno katolikus ünnepnek számító esemény mára már más jelentéssel is bír, hiszen a nagyvilágban szétszóródott írek ezen a napon ünneplik és fejezik ki az összetartozásukat. Mi többiek pedig ilyenkor rátalálunk a magunkban jó mélyen rejtőző írre és szolidaritásunkat kifejezve, velük együtt bulizunk, felveszünk valami zöldet, mérhetetlen sok sört töltünk magunkba és ha ez mind megvan, nekiállunk keresni a koboldok őrizte, szivárvány végén rejtőző, arannyal teli üstöket.

 

Az ünnep nevét Szent Patrickról kapta, akit eredetileg Maewyn Succat-nak hívták és nem ír, hanem walesi volt. De nem csak ennyi a turpisság, mert Szent Patrick színe a kék volt és nem a zöld, a sört pedig sajnálatos módon nem ismerhette, hiszen akkor még fel sem találták.

 

 

Annak ellenére, hogy Kaposváron egyik kocsmában sem tartanak hivatalos Szt. Patrick napot, mi bátran buzdítunk titeket, hogy húzzatok le egy korsóval az írek, vagy az ott dolgozó barátaink tiszteletére! 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: