2016. 03. 10., Csütörtök, 14:31

Gyűlnek az ovisok készítette nemzeti színű alkotások a Petőfi szobornál

Március 15-e már itt van a nyakunkon és kezdődnek a 48-as forradalom és szabadságharc hőseire való megemlékezések is. A legkorábban azonban idén is a legkisebbek tisztelegtek a hősök előtt, sokan ellátogattak már a Petőfi térre közülük.

Az óvónénik gutaütést kapnak minden zebránál, a gyerekek kettes sorából hármas lesz, de ez mind mellékes, hiszen az arcukon mosoly, mert büszkén viszik a kissé csálén összeragasztott piros-fehér-zöld zászlójukat.

1954-ben állították fel a Petőfi szobrot, azóta látogatnak ide az óvodások tömegesen, hogy nemzeti színekbe öltöztessék a környékét.

Idén sem történt ez másképp, már csütörtök délelőtt megjelentek az első kis piros tulipánok, zászlók, madárkák. Ha pénteken erre jártok, mindenképp lessetek oda, addigra teljesen tele lesz a szobor környéke a kicsik alkotásaival.

Szokás szerint a pirinyók letűzés után körbeállják a szobrot és felhangzanak a több napja gyakorolt forradalmi dalok, így az óvónénik segítségével eléneklik az "Az a jó lovas Katonának"vagy a "Kossuth Lajos azt üzente" c. dalt. 

Március 15-i programok Kaposváron

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: