2016. 02. 01., hétfő, 16:16

Ravkós páros fosztogatott végig több kaposvári szállót - hatalmas számlákkal léptek meg

Legalább 2 kaposvári szállodát károsított meg egy páros, akik abból űztek sportot, hogy fizetés nélkül távoztak.

200 ezres számlával léptek le az első helyről

Az első kaposvári szállóba karácsonykor érkezett az azóta hírhedté vált páros. A 20 év körüli csökölyi lány és a 30 év körüli balassagyarmati srác először teljesen normálisnak tűnt a személyzetnek, 3 nap után lettek gyanúsak, amikor megkérték őket az addigi számla kiegyenlítésére. Ettől kezdve mindig a következő napra ígérték a fizetést, elmaradt fizetésre hivatkozva, ez azonban sosem történt meg. A szálló egy hét után unta meg a dolgot, azóta már jogi útra terelték az ügyet. Elmondásuk szerint, amióta 31-én leléptek tőlük, többször is hívták a szállodát különböző mesékkel, a számlát viszont azóta sem egyenlítették ki. A végösszeg 200.000 forintra rúg, amiben italszámla is van.

 

A Pálmában rendőrségi közbenjárással sikerült fizettetni a tetemes számlát

Az év végi távozás után a szintén kaposvári Pálma Panzióba tetta át székhelyét a páros, ahol két hetet tartózkodtak egyhuzamban.

Az itteni dolgozók elmondása szerint a hölgy többnyire a panzióban töltötte a napot, párja pedig állítása szerint mérnökként dolgozott egy felújításon.

Itt is több nap után kérték meg őket a számla kifizetésére, amit hasonló mesével halogattak, mint az előző helyen. Amikor gyanúsak lettek, az üzemeltetők utánanéztek az állítólagos munkahelynek, ahol nem is hallottak a srácról. Ekkor egy rendőr segítségével lehívták őket a szobából, és adatot egyeztettek velük, majd az üzemeltető erélyes fellépésének, és egy rendőrnek köszönhetően másnap kifizették a cehhet, ami megközelítette a 200.000 forintot.

 

A mai napig ígérgetnek

A következő állomás a Bárány Fogadó volt január 19-én, ahol először csak 2 éjszakára foglaltak szobát, félpanzióval. Mielőtt lejárt volna a foglalásuk, jelezték, hogy maradnak még egy napot, mivel nem tudtak mindent elrendezni. Ezután már ismerős a történet, napról napra halasztást kértek.

A sokadszori felszólításra már nekik állt feljebb, hogy miért zaklatják őket, meg egyébként is Budapesten vannak és nem is tudják mikor érnek vissza.

Mikor megemlítették nekik a rendőrségi feljelentést, egy újabb ígéretet tettek a fizetésre, azonban ez a mai napig nem történt meg. A fogadónak több mint 150.000 forintnyi kárt okoztak, ami az éttermi fogyasztást is tartalmazza. A tulajdonos körbetelefonált több helyi szállásadót, ekkor derült ki, hogy nem ő volt ez egyedüli károsult, ezután került sor a rendőrségi feljelentésre.

Az összes beszámolóban elmondták, hogy alapvetően normálisnak tűnt a páros, és szinte végig nyugodtan lehetett velük beszélni, ami arra utal, hogy nem először csinálták ezt. Hogy a 3 szállón kívül jártak-e más kaposvári helyen, nem tudjuk, de remélhetőleg ez a cikk segít abban, hogy meg se próbálják többször.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: