A tapló pincér
Oszkó András kaposvári tanulóként élt át hajmeresztő helyzetet az egyik belvárosi pizzériában.
- Közel másfél éve az egyik barátom szülinapján történt a dolog. Az esti alapozást követően elindultunk a városközpont felé, hátha belebotlunk valami jó programba. Kora ősz lévén elég csípős hidegre váltott az időjárás, meg kajásak is voltunk, így beugrottunk az első útba eső pizzériába. A gyér forgalom ellenére – rajtunk kívül hárman ültek az asztaloknál – a pincér legalább 10 perccel később jött oda hozzánk először. Bár ne tette volna... A köszönés luxuskategóriának számított, de azon gyorsan túl is tettem magam, miután megkérdezte hogy mit akarok inni? Lehet, hogy én vagyok túl igényes, esetleg a kelleténél magasabbak az elvárásaim, de véleményem szerint az általánosan elfogadott illem norma, ha a pincér így szól a vendéghez: sikerült választani már az italkínálatunkból? Vagy valami ehhez hasonló. Ezen is túllendültünk. Négy korsó sört szerettünk volna, ehhez képest négy pohárral kaptunk. A pincér szerint biztosan ezt kértük, ne akarjuk őt meghazudtolni. Oké. Rendelésünk a továbbiakban úgy nézett ki, hogy egységesen mindenkinek magyaros pizzát rendeltünk. Mivel én imádom a paradicsomot, így plusz feltétként kértem rá. A pincér azonban ahelyett, hogy ezt felírta volna, annyit mondott jelzi a szakácsnak. Rendben van. Körülbelül annyira jelezte, mint én. Sehogy. Mikor ezt szóvá tettem leoltott, hogy ez ma már nem az első eset miszerint ilyennel vádoljuk és ha gondunk van, akkor lehet másik étterembe menni. Na, ekkor jött el a pillanat, hogy felálltam és mondtam, hogy akkor el is megyünk, de csak a piáért fizetek, mert nem ezt kértem. A barátaim viszont voltak annyira udvariasak, hogy visszahúztak a székre és megkértek ne rendezzek jelenetet. A poén még csak ekkor jött.
A pizzám háromnegyedét már megettem és nagyban benne voltam egy sztorizásban, mikor odajött a felszolgáló és pikk-pakk elvette előlem a kajámat! Mondom, ne haragudj, de még azt megenném. Erre a válasz: bocsi, de kell a tányér! Mondom micsoda?
Ekkor már nem volt visszaút. Azonnal hívattam a vezetőséget, akik pont nincsenek Kaposváron. Mondom, akkor jöhet a panaszkönyv. Hopp. Az is eltűnt véletlenül! Lehet valakinek rossz napja, de a vendéglátóiparban a VENDÉG az első. Soha többé még csak a környékére sem mentem a helynek...
A kétbalkezes benzinkutas
Molnár Szandrának, aki szintén Kaposváron él, az egyik helyi benzinkút kezelőjével gyűlt meg a baja.
- Tavaly márciusban Budapestre kellett mennem üzleti ügyeket intézni. Mivel egy biztosító cégnél dolgozok, előre lefixált időpontra szoktam érkezni a potenciális ügyfelekhez. Nagyon fontos a pontosság, hiszen a bizalmi kapcsolat kiépítésének ez az egyik alapja. Az első tárgyalásom 10 órára volt megbeszélve. Fél 8-kor indultam el a belvárosból mikor megálltam egy gyors tankolásra. Miután kiszálltam, a kúton már ott is állt az autóm mellett egy fiatal kezelő.
Mondtam neki, hogy mennyiért töltsön, majd vártam, hogy elkészüljön. A gond ott kezdődött mikor a töltőpisztolyt a földről kaparta fel ugyanis elsőre nem sikerült jól megfognia… Ezt követte, hogy 10 forinttal többet sikerült betöltetnie, majd szépen végigfolyatta a csőben maradt benzint a kocsim oldalán.
Ezek után érdeklődött, hogy ablakmosást szeretnék-e. Mondom annyira nem, mert iszonyat sietek, úgyhogy megyek is fizetni. Természetesen ezt „nem hallotta meg” és elkezdte bevizezni az ablakomat. Ám ahelyett, hogy csak az ablaktisztító lapátot mártogatta volna a vízbe felemelte a vödröt és konkrétan a tartalmát ráborította a szélvédőre. Eközben én befáradtam a kiszolgáló pulthoz ahol tömött sor állt. Mint kiderült, a srác volt a másik pultos. Csupán 10 percbe tellett míg sorra nem kerültem, amikor jött a legnagyobb meglepetés: a „szerencse gyermeke” annyira buzgón mosta az üveget, hogy valamilyen módon sikerült letörnie az ablaktörlőmet! Mázlimra kapható volt náluk egy ugyanakkora nagyságú lapát, így azt ki tudta cserélni. Az 5 perces tankolásból tehát 30 perc lett. A srácot azóta sem láttam a benzinkúton. Meg tudom érteni...
A haragos boltvezető
Seresné Holló Edina sztorija sem mindennapi. Nála a somogyi megyeszékhely egyik kisboltjának vezetője csapta ki a biztosítékot.
- Vasárnapi kisbevásárlás. Csak azt veszek, amire éppen szükségem van a családi ebédhez. Mivel minden zárva, marad a lakóházunkkal szembeni kisbolt. A garázsból kialakított üzletben tulajdonképpen minden kapható, csak magasabbak az árak. Ebben a történetben mondjuk ez volt a legkevesebb. Lebattyogtam az üzletbe, majd szépen elkezdtem a kezembe venni a megvásárolni kívánt dolgokat. Mivel ugye nincsen kosár ezért máshova nem is tudtam volna tenni... Ám ez nem nagyon tetszett a tulajnak. Éppen a tejfölt fogtam meg, mikor rám förmedt, hogy jó lenne, ha nem tapogatnám össze az árukat. Válaszoltam, hogy én nem tapogatok össze semmit, de muszáj valahogy a pulthoz elvinnem. Ezután hagymát kezdtem pakolni az átlátszó szatyorba, amiért szintén rám szólt. Úgy gondolta csak kesztyűvel, vagy a kezemre húzott másik zacskóval lehet hozzáérni a zöldségekhez. Igyekeztem nem reagálni rá, ezért csak mosolyogva mérettem le az ebédhez valót. Persze ez sem tetszett neki, hiszen ingerülten kikérte magának hogy én kinevettem őt. Tájékoztattam, hogy nem rajta nevetek, csupán úgy vélem nem kellene ennyire szigorúnak lennie a vevőkhöz. Tanulva a hibáimból a zsemlét már úgy szelektáltam, hogy a zacskót mindenképpen a kezemre helyeztem előtte, majd amit használtam elraktam a zsebembe. Ekkor azzal állt elő, hogy elhasználom az Ő szatyrait, mit képzelek magamról! Engem nagyon nehéz kihozni a sodromból, de ekkor már éreztem, hogy lassan ez fog történni.
A következő összezörrenés az üdítő italos hűtőnél történt. Már alapból azt is nehezményezte mikor nézegettem milyen italokat tartanak. Megjegyzem: ekkor még hozzá sem értem a hűtőajtóhoz. Amikor aztán igen, rögtön kiabálni(!) kezdett, hogy akkor le is pucolhatom az üvegét!
Persze volt annyi eszem, hogy nem azt fogtam meg, hiszen alapból a műanyag fogantyúval lehetett kihúzni az ajtaját. Innentől kezdve fogtam magam, teljesen higgadtan közöltem vele, hogy tartsa meg magának az áruit és nyisson inkább egy takarítócéget. Persze csak abban az esetben, ha képes az emberekkel kultúráltan beszélni, egyébként inkább menjen egy pszichológushoz. Meg sem vártam a válaszát, csak elköszöntem és becsuktam magam mögött az ajtót.
Ha neked is van ehhez hasonló sztorid, küldd el nekünk a 74nullanula@gmail.com-ra!
Sajnos a munkavállalók is gyakran járnak pórul, ilyen sztorikról szól MELÓS SZTORIK című sorozatunk.
