Beküldés

2016. 01. 14., csütörtök, 12:46

Ezekkel az eszközökkel nyomtak fel egy balatonboglári raktárat

A fonyódi rendőrök igazoltattak egy környékbeli duót, akiknek autójában megtaláltak több, betöréshez is használható holmit. Hamarosan az is kiderült, hogy honnét és mit loptak.

A fonyódi rendőrök január 12-én 20 óra körül Balatonbogláron egy nagyméretű dobozokkal megpakolt személygépjárműre lettek figyelmesek.

 

 

Az egyenruhások az autó vezetőjét és utasát ellenőrizték, akik a dobozokban elhelyezett irodaszerek származására vonatkozóan eltérő válaszokat adtak. Ezt követően a rendőrök a járművet átvizsgálták és abban csavarhúzót, és más kéziszerszámokat találtak.

 

 

Az intézkedés ideje alatt felmerült adatok alapján megállapították, hogy a két férfi néhány perccel korábban egy balatonboglári raktárépületbe tört be, és onnan lopta el a nagy mennyiségű irodafelszerelést.

 

 

A 32 éves M. R.-t és a 44 éves K. Z.-t a járőrök elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a balatonboglári és látrányi lakosok ellen.

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a 'Megjelenítés elsőként' funkciót!