2016. 01. 12., kedd, 19:02

Ennyi volt! Csá Internet Explorer!

A kétezres évek legmeghatározóbb böngészőjére vetett végre keresztet a Microsoft, hiszen a minap kijelentették: véget ért egy korszak, leszámolnak az Internet Explorerrel!

 

 

Az utolsó adag földet dobta a redmondi cég egyik legnagyobb gyermekére, az Internet Explorerre. A cég végleg megszűntette a böngésző támogatását, így nem érkezik újabb javítócsomag és frissítés az IE 8, 9 és 10-esre sem. Akik még e régi verziók egyikét használják (létezik még ilyen?), a program automatikusan feldobja, hogy frissítsenek a 11-es példányra, vagy ráfázhatnak. Attól még, hogy nem érkezik rájuk újabb javító csomag, nem azt jelenti, hogy használhatatlanná válnának, csupán azt, hogy a felhasználók sokkal kiszolgáltatottabbá válnak, hiszen a fejlesztők nem fognak fáradozni a régi típusok biztonságossá tételén, sőt az új technológiákat is elfelejthetik ezekben. Ideje váltani!

 

 

Szárnyalás majd mélyrepülés

2002-őt írunk és az internetet használó emberek körében az Internet Explorer  fölényes uralmat élvez, hiszen 85 százalékuk ezzel szörföl a világhálón. Aztán szépen lassan apadni kezdett a szám. Azzal, hogy más cégek is felfedezték a potenciált a böngészők fejlesztésében, megkezdődött a harc a felhasználókért. Sorban dobálták ki az egyre gyorsabb, felhasználóbarátibb, egyszerűbb böngészőket, a Microsoftnál pedig csak kapkodták a fejüket, és nem tudtak lépést tartani az új hullámmal. 2008-ra a fölény már csak 46%-ra apadt, az elmúlt év végére pedig teljesen eltűnt, hiszen csupán 8,6% használta továbbra is a régi motorost.

 

 

Van ember aki még ezt használja?

Eddig azt hittem, hogy az IE-t mások is csak akkor használják amikor én: a számítógép újratelepítését követően, addig a néhány másodperc erejéig, amíg egy másik böngészőt húzunk le vele. Aztán lehet is elpakolni a legsötétebb zugokba, hogy még véletlenül se botoljék bele az ember. A verziószám az évek során semmit nem segített, a 8-as 9-es és a 10-es is ugyanolyan használhatatlan volt mint a 11-es, és ezzel szinte mindenki egyetértett. Ezt unta most meg a Microsoft.

 

 

Új éra?

A Windows 10 kiadásával egyidőben a Windows megpróbálja visszaszerezni azokat a felhasználókat is, akik böngészőben a konkurenciát választották és áttértek a Chromera, Firefoxra vagy az Operára. Nekik készült most a Microsoft Edge, amely tulajdonképpen az IE, csak teljesen új köntösben. Az újítás nem aratott osztatlan sikert, továbbra is féllábú versenyző a Microsoft a böngészők közötti futóversenyben, azonban néhány apróbb módosítással, elméletileg nyárra úgy gatyába tudják rázni majd újszülött gyeremeküket, hogy felveheti a versenyt a többi böngészővel.

Kíváncsian várjuk mi lesz az Edge-ből ha felnő, addig is, nyissuk meg még utoljára a világ egykor legnépszerűbb böngészőjét, hogy méltóképp vehessünk tőle búcsút. Szép volt, jó volt, elég volt!

 

Bye-bye IE!

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: