2015. 12. 14., Hétfő, 11:06

Szomorúak vagyunk - Fanni csak a második helyen végzett a TV2 Süss Fel Nap programjának szavazásán

Kicsit több, mint negyvenezer szavazattal Budavári Andor nyerte a TV2 Süss fel nap! programjának szavazását. A kilenc éves pécsi kisfiút szülei nevezték be a programba. Andor csontvelőt adott kisöccsének, ezzel nyerte el a pécsi emberek támogatását. Az egymillió forintot annak a kórháznak szeretnék felajánlani, ahol öccsét ápolják.

A kiírás pontos szövegezése egyébként így szólt: A Süss fel nap! program 2015 őszén olyan 18 évnél fiatalabb - kis hősöket mutat be, akik az önkéntesség, a segítségnyújtás és a közösségi munka területén végzett tevékenységükkel példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára. 

A facebookos kommentekben többen vetették fel, hogy nagyon szép dolog, amit Andor tett, de ennek nem sok köze van az önkéntességhez és a közösségi munkához, így a többi nevezett közül kilóg a sorból. 

Fanni és Edit néhány napja a TV2 adásában is beszélt munkájukról, a videót ITT nézhetitek meg.

Fanni rengeteg kaposvári segítséget kapott, és szinte végig vezetett, ennek ellenére a ma délelőtti 10 órai zárásnál alig 600 szavazattal Andor került a képzeletbeli dobogó első fokára. 

Felhívtuk Editet, aki elmondta, hogy Nagyon Köszöni minden kaposvárinak ezt a példátlan összefogást. 

Semmi sincs veszve

Ugyan nem Fanni kapta a legtöbb szavazatot, ettől függetlenül elnyerheti a pályázat győztesének járó egymillió forintot, mivel a végső döntést a szavazástól függetlenül a program kuratóriuma hozza meg.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: