2015. 11. 12., csütörtök, 08:52

Rejtélyes szellemautó az egyetemi parkolóban - vajon mi történhetett?

Igen érdekes látvány fogadott ma reggel városunk egyetemének parkolójában, hiszen egy fekete, Ford típusú járgány stílusosan a parkoló közepén talált magának helyet. Ez még annyira nem is meglepő, minden nap találkozunk hasonlóval, azonban az már felkeltette az érdeklődésemet, hogy az összes ablaka csutkára le volt rántva.

 

Loptam is a távolságot ügyesen, hogy ellenőrizzem minden oké-e, nem fekszik-e benne valaki és fagyott halálra az éjjel szerencsétlen. Hála az égnek nem találkoztam semmi szörnyűséggel, ami miatt a reggelimet ki kellett volna teregetnem a helyszínre, meglepődve konstatáltam viszont, hogy lábaim alatt üvegszilánkok ropogtak. Ekkor tűnt fel, hogy a tulaj ügyesen lezúzta járgánya jobb elejét, nem kis kárt okozva a lökhárítóban és a fényszóróban. A szélvédő csontra be volt fagyva, így az éjszakát biztos itt töltötte az ismeretlen járgány, vadul pörögni is kezdtek gondolataim, vajon milyen sztori állhat a titokzatos Ford mögött.

 

 

Valaki talán az éjjel nagyot mulatva, nehézkesen talált parkolóhelyet a belvárosban, ezért egészen az egyetemig jött, tudván, hogy a nagy parkolóban már csak akad szabad placc, ha máshol nem is, az út közepén biztosan. Megérkezve biztos nem fért el a rengeteg jármű között, így a szűk parkolóban nehézkesen forgolódva lezúzta a picike orrát sőt, a nagy igyekezetében még arrébb is tolta véletlenül az egyik fát. Azért előre is gondolkodott a tulaj némileg - hogy reggel egy kis napfény is érje az utasteret, felpattintotta a napfénytetőt is, majd stílusosan távozott a helyszínről. Mostanra egyébként megjelentek a fakabátok is egy finom helyszínelésre, kíváncsian várjuk, hogy ők mit hoznak ki a talányos esetből.

 

 

A viccet félretéve, érdekes látvány volt az ismeretlen járgány kora reggel, de legalább megalapozta a mai hangulatomat. Ti milyen sztorit tudnátok kanyarintani a szellemautó köré? Mi történt a sofőrjével az éjszaka, és mivel érdemelte ki a Ford, hogy aljas módon lezúzzák az orrát? Na és az ablakok? Sehogy sem áll össze a kép, rakjátok össze nekünk Ti a sztorit!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: