2015. 10. 30., péntek, 11:55

Válj egy percre boszorkánnyá a Google jóvoltából!

Nem újdonság, hogy egy ünnep közeledtével a Google ráncfelvarrást eszközöl főoldala logóján, viszont ritka alkalom, amikor külön játékot is integrál a kezdőlapjára a keresőóriás. A figyelmesebbek már felfedezhették a középen keringő aranyseprű serleget, amely csak arra vár, hogy az ártalmatlan keresgélő rákattintson, és ez által egy rövidke percre, boszorkánnyá váljon!

 

Nyugi, ezúttal nem Potter bőrébe kell bújnunk, hogy szembenézzünk az orr nélküli Nagyúrral, még csak férfi bőrébe sem, hanem négy boszorkányhölgy közül kell választanunk egyet, akinek csapatát kívánjuk erősíteni. Amint megvan a csapatunk már repülünk is, és seprűháton lovagolva kell összeszednünk a szomszédaink háza felett repkedő édességeket ügyelve arra, hogy a ránk veszélyt jelentő denevérek, varjak, és szellemek se állhassák utunkat, jelentősen visszavéve lendületünkből. A space gomb csapkodása, akarom mondani nyomogatása lehetővé teszi, hogy boszorkányunk a levegőben maradhasson, és a legtöbb édességet gyűjthesse be, amelyet a végén a közös fortyogó üstbe önthet, csapatunk legnagyobb örömére. Úgy manőverezzünk a házak felett, hogy az első cukorkák egy, a nyalókák már három, a csokik pedig ötszörös pontot érnek számunkra, így érdemes a csokikra fókuszálni a szellemek között.

 

 

A cukorka világbajnokság globálisan számolja a pontokat, a versenyben pedig jelenleg utolsó helyen van oldalunk vezérszíne a kék, így ennek a csapatnak tessék szállítani mostantól a pontokat! Mi már órák óta ezt tesszük, ezért ne is csodálkozzatok ha ma nem lesz ezen kívül semmi hírünk, hiszen nem más, mint az Aranyseprű Kupa most a tét!

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: