2015. 09. 21., Hétfő, 10:25

LOKÁL DIVAT - Casa Moda

Újonnan induló Lokál Divat rovatunkban helyi divatboltokat mutatunk be nektek. A városban járva-kelve, sok kis boltba futhatunk bele, amikről nem tudjuk, hogy milyen árukészlettel rendelkeznek, illetve milyen márkákat forgalmaznak. Kicsi a város, így mindenki célirányosan halad egy-egy ismert boltba, hogy megvásárolja az adott ruhát, amit keres, de ezzel a cikksorozattal próbáljuk kicsit bővíteni a látótereteket és meghozni a kedveteket, hogy az ismeretlen üzletekbe is mindenképpen térjetek be. Első körben a Teleki u. 1-3. szám alatt található, Casa Moda ruházati üzlet került a nagyítónk alá.

A bolt mérete senkit se tévesszen meg, a polcokat és állványokat végigfutva rengeteg márkával találkozhattok, míg az üzlet kirakatára tekintve a Casa Moda és az Adidas termékek szúrnak először szemet, belépve a Venti, Sulliver, Hattrick, Alberto és az S.Oliver márkák közül szemezgethettek.

A férfi ruhák uralják a bolt zömét, de a női, illetve gyerek termékekről sem feledkezett el a tulajdonos. A fogasok az épp aktuális szezonú termékekkel vannak folyamatosan feltöltve, minden márkának a 2015/2016-os Fall Season cuccait szerezhetitek be. A fotón látható két Casa Moda ing is 1-2 hete landolt a polcokon. Ha nem hallottatok volna még a cégről, itt egy kis ismertető róla: 1924-ben alapították a Heinrich Katt családi vállalkozást, ezzel együtt születtek meg Casa Moda, Venti és Cotton Island márkák is. A piacra, azonban 2000-ben tört be a C.M.,olyan textíliákkal kezdtek dolgozni, amik szag- és nedvességelnyelő technikával rendelkeznek, így az ingek, amiket forgalomba dobtak, elérhető áron biztosítanak a mai napig, nagyobb komfort hatást a viselőjüknek.

Ha nem szeretsz minden nap inget húzni vagy közelebb áll hozzád a sportosabb vonalú öltözködés, akkor is érdemes ellátogatni az üzletbe, hiszen a Casa Moda kötött és V nyakú pulóverei közül is válogathatsz. A hűvösebb estékre pedig a fenti képen látható mellény lehet a tökéletes darab, nekem a bordó árnyalatú lett a kedvencem, de más színben is megtaláljátok a boltban.

Ha kötelező a jó megjelenés a munkában vagy a megbeszélésre, akkor a Venti ingeket ajánlanám figyelmetekbe. Választék bőven akad, méretben és mintában, a feketétől a rózsaszínig, rengeteg árnyalat közül választhatjátok ki a megfelelőt. Személy szerint még nem hallottam erről a márkáról, így tartottam egy kis háttérkutatást: a 100% pamutból készült Venti ingeket a külföldi fiatalok zöme imádja, és ha csak egy érvet kéne mondanom mellettük, az az, hogy vasalás mentesek, így nem kell bajlódni a reggeli hajrában a kisimítgatásukkal.
 

Nadrágokban sincsen hiány, hiszen a Hattrick és az Alberto nevű brand is képviselteti magát az üzlet polcain. Méretben és formában sincsen hiány, a modern fittől a regularon át, a comfort fittig válogathattok, hogy megtaláljátok a testalkatotokhoz tökéletesen passzoló darabot. A farmerok legalább két színben, míg a tarka nadrágok 4-5 féle árnyalatban szerezhetőek be az üzletben.

Mikor belépsz az üzlethelységbe a szemed, akarva-akaratlanul elsőre a cipő kínálatra irányul. A központi részen elhelyezkedő, nem kevés darabból álló kollekció Adidas cipők tömkelegét foglalja magába. Labdarúgóknak stopplis cipőket, utcai és sportolásra alkalmas lábbeliket pedig női, férfi és gyerek méretben is találtok.

A kiegészítők sem maradhattak el a kínálat közül, papucs, köntös és számtalan táska, utcai és sportoláshoz alkalmas egyaránt várja szerető gazdáját az üzletben. Ezt a tasit választottam most nektek, ami 1500Ft-ért bármelyikőtök szerencsés markában landolhat.

A bolt tulaja nagy segítségünkre volt az üzlet tanulmányozásában és minden nap fél 6-ig, ti is megtalálhatjátok őt, bármilyen óhajotok, sóhajotok vagy kívánságotok lenne, ő örömmel áll a rendelkezésetekre.

Remélem meghoztam, a kedveteket, hogy benézzetek és vásároljatok valami szépet!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: