2015. 08. 11., kedd, 13:34

Nem hiszed el, hogy néz ki a budapesti vizes vb kabalafigurája!

A sportsgrid.com is beszámolt az új borzalomról, sőt egy kicsit hosszabban kifejtve azt is megírta, hogyan is kapta meg Budapest a rendezés jogát. Ugyebár Budapest eredetileg 2021-ben rendezett volna vizes világbajnokságot, ám a mexikói Guadalajara végül kihátrált, a jelenlegi gazdasági helyzetük ugyanis nem teszi lehetővé, hogy megrendezzek egy körülbelül 100 millió dollárba (kb. 23 milliárd forint) kerülő vb-t.

 

 

Így aztán a magyar főváros beugróként gyorsan le is csapott, hiszen azért azt mégsem lehet megkockáztatni, hogy az esetlegesen megszűnő Orbán-éra után rendezzenek meg valami nagyszabásút. Így hát gyorsan belevágtak a szervezésbe, megálmodták az 5,1 millió dolláros (kb. 1 milliárdos) úszókomplexumot, a kezdeti költségvetést pedig 76 millió dollárra lőtték be. Aztán persze kiderült, hogy ebből nagyon nem lehet egy ilyen rendezvényt megcsinálni, így jelenleg 140 millió dollárnál tart (kb. 32,5 milliárd) a történet.

 

 

Arra azért mi is kíváncsiak vagyunk, hogy végül mennyit kapott az a tervező és kivitelező cég, amelynek ötletei alapján végül megszületett a fehér zombipuli, mely leginkább egy dementor által lelkétől megfosztott pulikutya és Kóbor János karamboljára emlékeztet minket.

A budapesti vizes vb-t 2017 augusztusában rendezik meg.

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: