2015. 07. 23., csütörtök, 15:46

Ma este érkeznek a ponthatárok!

A Kaposvári Egyetem képzéseire idén 2383-an adták be jelentkezésüket.

Sokak élete ma egy fontos mérföldkőhöz érkezik. Egészen pontosan 105.616 fő élete, hiszen ennyien voltak azok, akik a szeptemberben induló felsőoktatási képzések egyikére adták be jelentkezésüket. A ponthatárokat a felvételizők számának, az intézmények kapacitásának valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg.

Az előzetes információk szerint a ponthatárokat ma este 20 órától hozzák nyilvánosságra a www.felvi.hu valamint a www.oktatas.hu oldalakon, ezek után fogják majd kiküldeni az értesítéseket a sikeres felvételiről e-mailben vagy sms-ben azoknak, akik megadták a szükséges adataikat.

Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva kisebb-nagyobb csúszásokra számítani lehet, mert amikor az ember lerágott körmökkel várja sorsának alakulását, akkor szinte biztos, hogy beüt valami gikszer és tovább kell rágni azokat a körmöket.

Ha viszont a ponthatárokat látva egyesekben tudatosul, hogy a megjelölt képzések egyikéhez sem rendelkezik elegendő a pontszámmal, nem kell azonnal kétségbe esni, hiszen a felvételt nem nyert jelentkezők a pótfelvételi eljárás során újra jelentkezhetnek. Nekik érdemes azonnal az áhított  felsőoktatási intézmény honlapjára fellátogatni, hiszen a ponthatárok kihirdetése után megkezdődik a pótfelvételi eljárás során meghirdetett képzések leleplezése is.

Érdekesség még, hogy a Kaposvári Egyetem képzéseire idén 2383-an adták be jelentkezésüket, ebből 1006-an pedig első helyen jelölték meg a kaposvári intézményt amelynek legnépszerűbb képzései a Pedagógiai és a Művészeti Karon voltak.

Kövessétek velünk az eseményeket, hogy első kézből értesülhessetek a 2015-ös felvételi ponthatárokról!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: