2015. 07. 09., csütörtök, 14:30

Lopás, testi sértés, drog Somogyban

Ruhákat, cipőket és élelmiszert lopott két férfi egy kaposvári üzletből, edényeket és tányérokat pedig két nő egy szennai hétvégi házból. Siófokon a verekedés és drog miatt intézkedtek a rendőrök. Bűnügyi krónika Somogyból.

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két szakályi lakos ellen. A fiatalemberek július 8-án 7 óra 30 perc körül egy kaposvári áruházban több ruhadarabot és cipőket vittek a próbafülkébe. Azokról az áruvédelmi eszközt eltávolították, és a saját ruhájuk alá felvették. A cipőket szintén felvették, sajátjaikat pedig a fülkében hagyták. Az üzletben egy-egy pékárut elfogyasztottak, majd a pénztártól fizetés nélkül távoztak, azonban a biztonsági őr vásárlói ellenőrzésre szólította fel őket. A helyszínre érkező járőrök a 18 éves K. A.-t és a 24 éves M. I.-t elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. A két férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Szintén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Kaposvári Rendőrkapitányság két kaposvári lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint július 8-án a délelőtti órákban a két nő a szennai szőlőhegyen egy hétvégi ház ajtaját befeszítette, és onnan edényeket, tányérokat loptak el. A kiérkező körzeti megbízottak a 28 éves, valamint a 45 éves hölgyet a helyszínen elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. D. Lajosnét és B. Tibornét a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon távozhattak.

Súlyos sérülést okozott egy férfi Siófokon egy fiatalembernek. A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy külföldi állampolgár ellen. Július 8-án 1 óra 57 perc körüli időben Siófokon, a Petőfi sétányon a 23 éves férfi – előzetes szóváltást követően - egy szintén külföldi fiatalembert arcon ütött. A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján - nyolc napon túl gyógyuló, orrcsonttörés sérülést szenvedett. K. E. R.-t a készenléti rendőrök a helyszín közelében elfogták, majd a helyi járőröknek átadták, akik a rendőrkapitányságra előállították. A fiatalembert a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon távozhatott.

A Siófoki Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy külföldi állampolgár ellen.

Zamárdiban, egy rendezvény bejáratánál július 8-án a biztonsági szolgálat a 24 éves férfinél 11 plakett kábítószergyanús anyagot talált. A balatonföldvári körzeti megbízottak F. L.-t elfogták, és a Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a megtalált anyagokat lefoglalták, a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon távozhatott.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: